Az öregedő feleség sírva lép el a
tükör előtt.
-
Mi baj? - kérdi a férje.
- Nézegettem magam a tükörben, és
bizony egyre
mélyebbek a ráncaim, egyre rondább
vagyok...
- Na, ne bőgj már! - vigasztalja a
férje. -
Hiszen te csak akkor látod
magad, ha néha
belenézel a tükörbe, de én egész nap látlak,
és
mégsem sírok...
Egy férfi felesége eltűnik. A férfi bejelentést tesz a rendőrségen, és
teljes letargiában tölt két napot. A harmadik nap, amikor hazaér
munkából,a feleségét az étkezőasztal mellett
találja.
- Hát te? - kiáltja. - Halálra aggódtam magam
miattad!
- Tudod, amikor hazafelé jöttem a boltból, megállt mellettem egy autó, 4
izmos fickó kiugrott belőle, elkaptak és betuszkoltak az autójukba .
Elvittek egy kihalt épületbe, és egy héten keresztül, minden nap négyszer
megerőszakoltak!
- Egy hétig? Hiszen még csak két napja tűntél
el!
- Persze, de most csak hazaugrottam enni valamit, aztán megyek vissza!
Egy asszonynak már elege volt belőle, hogy a férje szinte minden este
részegen támolyog haza a kocsmából. Halloween estéjén gondolja a nő, hogy
megleckézteti az urát. Beöltözik ördögnek, és elbújik egy fa mögé a házuk
előtt. Szédeleg haza a férj, és hirtelen előugrik a fa mögül egy fekete
alak nagy szarvakkal, hosszú farokkal, és kezében egy vasvillával.
- Hát te ki vagy? - kérdezi
tőle a férfi.
- Én vagyok az ördög!
- De jó, hogy végre megismerhetlek, a te húgodat vettem feleségül!
Az anya beszélget
tinédzser lányával:
- Én sosem feküdtem le más férfival, csak az apáddal! Ugyanezt te is el
tudod majd mondani
a lányodnak?
- Igen anyu, csak ezt a rezzenéstelen arcot kell még gyakorolnom...
Két paraszt gyerek beszélget a
sex-ről.
- Múltkor nagyban tolom a Rozit, ecce csak bejön az annya !
- És mit szót?
- Nagy dumát nem ersztett meg, csak annyit szót, hogy mmuuuúúúú.
Férj az anyósához:
- Anyuka, mondtam, hogy ne beszéljen magában. Utána nem fogja tudni, kitől
hallotta
azt a sok hülyeséget.
Egy hernyó
megkérdezi a mamájától:
- Anya! Lejöttem a fáról. Most már én is ember
vagyok?
- Mindig aggódom, amikor hétvégére elmész a haverjaiddal - mondja a
csinos, fiatal
feleség a férjének.
- Ne aggódj, drágám, hamarabb visszajövök, mint gondolnád - nyugtatja a
férj.
- Hát éppen ez az!
A könyvtáros odaszól a betérő
rendőröknek:
- Mi van
fiúk, esik az eső?
Egy vak férfi bemegy a kocsmába, leül a pultnál egy székre. Kitapogatja a
mellette ülő embert és
kérdezi tőle:
- Akar hallani
egy szőke viccet?
Mire az így felel:
- Ide figyeljen, én is szőke vagyok. Itt áll mögöttem egy százhúsz kilós
birkózó barátom, ő is szőke. A kocsmáros is szőke. És van itt még két
nagydarab fickó a pultnál, mindketten szőkék. Biztos, hogy el akarja
mondani nekünk azt a viccet? - Inkább nem. Nem akarom ötször
elmagyarázni.
Két paraszt beszélget:
-Te, a Bélát mégsem holnap temetik, hanem pénteken.
- Mé´, jobban van?
Pistike hazamegy az iskolából, nagy boldogan, és mondja az anyukájának:
- Anya képzeld el, kaptam
egy ötöst!
- Tényleg ?
-
Nem. Csak képzeld el!
Gyerek
bekopog a szomszédba:
- Csókolom! Az apukám szeretné e lkérni a
magnójukat!
- Na mi
az, táncolni akartok?
- Nem, aludni
2009. április 5., vasárnap
2009. március 22., vasárnap
Autós viccek
Jövő héten kezdődik a Forma 1, szóval itt az ideje, hogy bemelegítsünk.
- - Mi az: Skoda a hegytetőn?
- Csoda! - Az újdonsült autótulajdonos mérgesen ront be a kocsi előző gazdájához:
- Amikor a kocsira alkudoztunk, Ön azt mondta, egyik ámulatból a másikba fogok esni! És most tessék, be sem indul a járgány!
- Na látja, ez az első... - Bomba nő áll a buszmegállóban. Esik az eső, busz meg sehol. Hirtelen elegáns Merci fékez le előtte, és kiszól egy jóképű férfi:
- Hölgyem, hazavihetem?
- Nem bánom - feleli a nő. - De hol lakik? - - Na, hogy sikerült az autóvezetői vizsgád?
- Nem tudom, amikor kiengedtek a kórházból a vizsgabiztos még eszméletlen volt. - Apuka és kisfia együtt autóznak. Az apa átmegy egy piros lámpán, és zavartan mondja a fiúnak:
- Kisfiam, ez egy szabálytalan dolog volt, ilyet nem szabad ám csinálni!
- Semmi baj, apa! - mondja a fiú. - A mögöttünk jövő rendőrautó is átjött rajta! - - Miért nem jók a Ferenc Ferdinándos viccek?
- Mert mindig lelövik a poénját. (saját, Komaja értékelést várok)
2009. március 6., péntek
- Egy szőke nő bemegy a könyvtárba és kinéz magának egy könyvet. Hazaviszi és vacsora után elkezdi olvasni, ám 10 perc után elalszik rajta.
Másnap visszaviszi a könyvtárba és mondja a könyvtárosnak:
- Visszahoztam a könyvet, de be kell vallanom, ez volt életem legunalmasabb olvasmánya. A történetnek semmi értelmét nem találtam, emellett annyi szereplő volt benne, hogy nem is tudtam megjegyezni őket!
A könyvtáros hátraszól a kollégájának:
- Figyelj csak, kiderült, ki vitte el a telefonkönyvünket! - - Hogyan lehet leszedni a fél karral logó szőke nőt a fáról?
- Integetsz neki! - Vagány csávó megy a barátnőjével az utcán éjszaka. A lány meglát egy üzletet, ahol bundákat árulnak.
- Jaj, de szép bundák! Úgy szeretnék egyet!
A fickó fog egy téglát, és betöri a kirakatot. Kiveszi a kabátot és odaadja a lánynak.
Mennek tovább, majd egy Mercedes-kereskedés előtt a barátnő újra megszólal:
- Jaj, de szép autók. Majd meghalok egy ilyenért! Vegyél nekem egyet!
Erre a fickó:
- Na, vegyél már vissza! Mit gondolsz, lopom én a téglát? - - Mintha már láttam volna magát valahol! - mondja gyanakodva a bíró a vádlottnak.
- Igen, uram! - szól az reménykedve. - Tavaly télen én adtam hegedűórákat a fiának.
- Ja persze, emlékszem. Húsz év!
2009. március 2., hétfő
ma
Ma sok jó viccet hallottam és ezeket meg osztanám:
Miért szeretik a vakok a szezámmagos zsemlét?
Mert mindig új mese van rajta
Hogy hívják azt az állatot aminek van nyomása, ellenállása és hajlásszöge?
Baromfi (bar, ohm, fi)
tudósok bújocskáznak a mennyben. Egyszer Einstein felkiált:
-hehe, meg vagy Newton
erre Newton rajzol maga alá egy négyzetet és ezt mondja
-én nem Newton vagyok hanem Pascal (Newton/négyzetméter=pascal)

2009. február 28., szombat
Chistes Españoles
- Pepito le pregunta a la maestra:
Maestra, ? a qué edad se muere un burro?
Y la maestra le responde:
?Por qué Pepito? ? Ya te sientes mal? - ?Sabes cúal es el letrero mas leido en Navidad?
"No incluye baterias." - !Papá, papá, el huracán se llevó tu carro!
Imposible hijo, yo tengo las llaves. - !Camarero, camarero, hay una mosca muerta en mi sopa!
Si señor, la verdad es que estos bichos nadan bastante mal.
2009. február 26., csütörtök
Iskola
- - Pistike, már megint elkéstél! Mi ennek az oka?
- Tanár úr, a közlekedési táblák!
- Na ne nevettess már! Hogy lehetne a késés oka egy tábla?
- Úgy, hogy ki volt rá írva: "Vigyázat, iskola! Lassítson!" - A tanár felelteti Mórickát Archimedes törvényéből.
- Mi történik, ha beleülsz egy kád teli vízbe?
- Megszólal a telefon. - A tanító néni megkérdezi Mórickát:
- Móricka, mi a hajlékony ellentéte?
- Hajléktalan. - Mórickát festeni küldi az apukája:
- Fiam, itt van az ecset és a festék, fesd újra az ablakokat.
20 perc múlva jön is vissza Móricka:
- Apu, a kereteket is lefessem? - Pistike lelkedezve rohan haza a bizonyítványával:
- Papa, papa, óriási mázlid van!
- Na mesélj!
- Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned! - - Mi volt ma az iskolában, kisfiam?
- Anya, ma én voltam az egyetlen aki jelentkezett, amikor a tanítónéni kérdést tett fel!
- Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés?
- Ki törte be az ablakot? - - Hogy tetszik az iskola? - kérdi anyuka a kisfiát az első tanítási nap után.
- Disznóság az egész! - fakad ki a gyerek. - Mi csináljuk meg a feladatokat és mégis a tanító néni kap érte fizetést!
2009. február 13., péntek
Komaja viccei
- What do you say, if somebody scores in football in Asia?..................... Mongoal
- What’s the name of the place, where only women live?......................... Amazone
- Which letter is in connection with ethnic minority?.....................
............ Gyp c - What’s the difference between the small bus and the big bus?............... The big bus is greater than the small bus
- What’s the figure of T-mobile?.....................
.............................. The pink panther.......... - How do you call the fragrant entrance?.....................
.......................... Dedoorant - What’s the name of the magic gate?.........................
............................ Dumble Door - How do you call the Hungarian homeless people?.......................
.......... Nothing, you just sent it away - Why do you put the police man to the bookshelf?........................
.............. Because there's its place - What’s the gender of the internet?.....................
.............................. E-male.......... - How do you call the pair of the Indian?.......................
......................... Wine two - What helps to the computer repairer......................
.............................. the operating system. - What’s the name of the flat Japanese?.....................
............................. Flat Lee - How do you call the Polish fantasy world?........................
...... Poohland - What’s the name of the Mongol goalkeeper?...................
........ Oliver Khan - Which was the first vehicle in America?......................
.......................... The Columbus
2009. február 6., péntek
viccek (nem saját)
A Dolgozók esti iskolájában:
- Van házid?
- Van, tölthetek?
Kis hegyi faluba turista érkezik. Betér a kocsmába, ahol egy helybéli üldögél. A turista szóba elegyedik vele:
- Mondja bátyám, mit szoktak maguk itt a világ végén csinálni?
- Hát, fiam, vadászunk és dugunk.
- Igen? És mire vadásznak?
- Bármire, amit megdughatunk.
Ami igazán félelmetes
Két fickó beszélget:
- Te, én napról napra szórakozottabb vagyok. Tegnap a buszmegállóban vettem észre, hogy nincsen rajtam alsógatya.
- Az semmi, én a munkahelyemen vettem észre, hogy egy fogkefe lóg ki a fejemből. De nem is ez a félelmetes.
- Hanem?
- Hanem például egy medve.
A hónap favicce 2.
A tehén bonyolult állat. De én megfejtem.
Barátnők és óvszerek
Két barátnő beszélget. Azt mondja az egyik:
- Képzeld, rájöttem, hogy megcsal a férjem.
- A rohadt anyját!
- És képzeld, itthonról hordja el az óvszereket.
- A rohadt anyját!
- De én az összest kiszúrtam.
- A rohadt anyádat!
A hónap favicce 1.
Hogyan lehet a tehenet a lótól megkülönböztetni? Egymás mellé állítod őket, és amelyik a ló mellett áll, az a tehén.
Két finn beszélget:
- Szerbusz, milyen volt a nyarad?
- Nem emlékszem rá, mind a két nap segg részeg voltam.
Két székely favágó üldögél este a tűz mellett. Hosszas hallgatás után megszólal a fiatalabb:
- Bátyám, van másik nadrágja?
- Van, fiam.
Pár perc múlva ismét megszólal a fiatalabb:
- Akkor ez hadd égjen.
- Tanár úr, csókoljon meg!
- Nem lehet... Tudja, már az se teljesen szabályos, hogy itt dugunk a tanári asztalon...
Egysoros szösszenetek !!!
A mákos-meggyes bableves egy olyan étel, ami úgy készül, hogy kettőt lapozunk a szakácskönyvben.
A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.
A férfi olyan, mint a hűtőtáska. Töltsd meg sörrel, és bárhova magaddal viheted.
Harcoljunk együtt az üvegházhatás ellen! Fingjunk nejlonzacskóba!
Budapesten kétféle gyalogos van: kaszkadőr és kamikáze.
A dzsungelben minden ehető. Te is.
A legrosszabb dolog a világon az, amikor a hülyeség szorgalommal párosul.
A sast legkönnyebben a tojásban lehet elkapni.
Kórustag voltam, amíg rá nem jöttek, honnan jön a zaj.
Bajban van, mint Ádám anyák napján.
S mondá az Úr: legyen világosság! S váratá őt az ELMÜ három hónapig.
Én sosem verem a kiskutyámat. Ha büntetni akarom, szájkosarat teszek rá és bezárom egy órára a kolbászok közé.
Nagyanyám nagyon kemény asszony volt. Három férjet temetett el, pedig kettő közülük csak szundikált.
Kirántotta, mint tuti-frutti a fogtömést.
Miért nem változtatsz a hajadon? Például megmoshatnád.
Olyan büdös vagy, hogy az oviban is lábszag volt a jeled!
Szeretem a munkát, lenyűgöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni.
Olyan hülye vagy, hogy felfelé sikítasz a hullámvasúton!
A férfi szerint az a jó, ha ő autót vezet, a felesége háztartást, az anyósa pedig villanyáramot.
Jobb félni, mint megnősülni!
Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon.
Inkább csináld holnap! Ma már eleget hibáztál!
Én már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban.
Egy colt mindig erősebb az ászpókernél!
Mondd neki, hogy kurva elfoglalt vagyok - vagy fordítva.
Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy nem tudod, mikor végeztél.
Nincs semmi mocskos a szexben. Kivéve, ha igazán jól csinálják.
Ha majd lesz gyerekem, veszek egy iker-babakocsit, és azt mondom majd neki, hogy volt egy ikertestvére, de nem fogadott szót...
A sikerhez vezető út - karbantartás miatt - zárva.
Politika
Miniszterek és államtitkárok ellátogatnak az egyik óvodába, megnézik, hogyan élnek a gyerekeink. A látogatás végén a
kultuszminiszter megjegyzi:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is éppen elegendő.
A kelleténél jóval több játékuk van, takarékossági szempontból kevesebbet kell játékokra költeni.
Másik alkalommal, ugyanez a csapat meglátogat egy általános iskolát. A látogatás végén a kultuszminiszter ismét megjegyzést
tesz:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is bőségesen elegendő. Fölösleges minden iskolának számítógép, elegendő, ha minden másodikban van.
A legközelebbi alkalommal, egy neves büntetés-végrehajtó intézetet látogat meg a kis team. Mikor a látogatás végére érnek,
miniszterünk megjegyzi:
- Itt a raboknak nagyon gyenge a koszt, fel kell javítani, több hús jár nekik. Újabb konditermet kell nyitni nekik, és lehetővé kell tenni, hogy minden szinten legyen Internet-elérés.
Mire az egyik társa megkérdezi:
- Te viccelsz? Az ovisoknak, meg az iskolásoknak az ételt felére csökkentetted, a játékot, meg a számítógépet elvetted tőlük,
itt pedig a raboknak a lehető legmaximálisabb kedvezményeket akarod adni?
Dehogy is viccelek, óvodába meg iskolába már nem fogunk járni, de ide még bármelyikünk bekerülhet!
Öt politikus utazik egy szolgálati autóban, megkülönböztető jelzéssel, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel, mert mozijegyük van. Egy kanyarban kicsúsznak, és nekivágódnak az útszéli fának. A BM azonnal észleli a balesetet, és kiküldenek 30 rendőrt, hogy biztosítsák a helyszínt. A kiérkező rendőrök csak egy parasztbácsit találnak a roncsnál, közvetlenül mellette öt földhalom. Az egyik rendőr kérdi a parasztbácsit:
- Bátyám, maga látta a balesetet, el tudja mondani mi történt?
Parasztbácsi:
- Persze, öt politikus ment mint az állat, nekimentek a fának, és szanaszét repültek.
-És most hol vannak a sérültek?
- Eltemettem mindet .
- Úristen, és ha még éltek?
- Hát, egyik-másik még szuszogott, de hát hazudik az mindegyik...
És végül a székely
Az öreg székely bemegy a kocsmába, és kér egy felest. Egy pár fiatal ott vidámkodik, majd összesúgnak, hogy hogyan toljanak ki az öreggel. Szépen kivárják, és egy alkalmas pillanatban bedobnak egy Viagrát a pálinkájába.
Az öreg komótosan felhajtja. Kis idő multával kimegy a WC-re. Ahogy jön vissza, látják, hogy összevissza van vizelve a nadrágja.
Kérdezik tőle:
- Mi történt magával bátyám?
- Kimentem, elővettem, hát láttam, hogy nem az enyém, és visszatettem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)